Nálunk ma – és előreláthatólag még évekig – új és nagy élmény a lokalitás, a szűkebb haza visszanyert jelentősége, azé, amelyért felelősségünk még átélhető; új lehetőség a főként helyi szinten kifejezhető állampolgáriság, s a modern társadalmakra jellemző közösségiség megélése a demokratizmus helyi alap-intézményeiben.
Magyarországon a rendszerváltás után minden település önkormányzata önálló lett, és településszintű önkormányzatok határozzák meg egy- egy település fejlesztésének irányait. A helyi önkormányzatok mozgásterét természetesen befolyásolják a térség, az ország fejlesztési lehetőségei, s a parlament minden évi költségvetése, s az abban megfogalmazott célok. Ez a függőség azonban minden települést közel egyformán érint, témánk szemszögéből nézvést tehát adottnak kell vennünk az országos szint lehetőségeit és prog-ramjait, és át kell térnünk a lokalitás szintjére.
Az 1989. évi fordulat után, az 1990. évi önkormányzati választások eredményeként egy olyan új helyi hatalom született, amelyiknek úgyszólván egyik napról a másikra szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy felette (a korábban megszokott módon) nem dirigál senki, és hogy jelentős mértékben tőle függ az adott település működtetése és fejlesztése. A következő önkormányzati választásokon e testületek természetesen arra is rádöbbentek, hogy ezt a hatalmat a helyi választópolgárok osztják és újraosztják.
Tudjuk, hogy társadalmunkban a polgárok oldalán is nagy hiátusok vannak, hogy a helyi társdalom nem működik, mert nem szervezett. Tudjuk, hogy minden település szellemi és fizikai megújítására volna szükség. És azt is tudjuk, hogy ez sok esetben azért nem tud megtörténni, mert a helyi társadalom nem működik, és a lakosok és az önkormányzat is csak a megszokott klisékben tud gondolkodni és cselekedni, hiszen így szocializálódott. Az új rendszer nem feltétlenül hozott mindenütt új rendet, s az emberek még nem váltak polgárrá abban az értelemben, hogy még nem tanulták meg: mit kell és mit lehet tenni egy polgári demokráciában a helyi fejlődés érdekében. Kormányainknak e tanulási folyamat és a fejlődés érdekében már eddig is tömérdek helyi fejlesztési projektet kellett volna elindítaniuk és támogatniuk.
A közösségfejlesztés a helyi emberekből, a humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból, alulról építkezik. Közösségi úton, a civil szervezetekkel és az aktív helyi polgárokkal tárja fel a helyi közösség szükségleteit, azok kielégítésének lehetséges módjait és elkötelezi a helyieket saját problémáik közösségi megoldása, a helyi cselekvés mellett. A szükségletek felkutatása nem csak a gazdasági-infrastrukturális területre szorítkozik – bár arra is –, hanem és elsősorban a humán erőforrásokra, vagyis az emberek hozzáértésére, tehetségére, szorgalmára, ötleteire, képességeire. A közjóra irányuló cselekvéshez a közösségi munkások – legyenek akár külső fejlesztők, akár helyi polgárok – alternatívákat dolgoznak ki, megszerzik a szükséges információkat, külső segítőket vonnak be – akár más települések képviselőit, akár szakembereket, országos szervezetek képviselőit, stb. A közösségi folyamatban résztvevők természetesen együttműködnek az önkormányzatokkal is, hiszen optimális esetben a képviselőtestület a civil kezdeményezések képviselőiből összeállt, választott testület. Együttműködnek tehát, de a helyi kezdeményezést nem hagyják pusztán az önkormányzatokra.
(részlet: KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS írta, gyűjtötte és szerkesztette: Varga A. Tamás és Vercseg Ilona Budapest, 1998)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése