2011. február 1., kedd

Politika, összefogás, és más érdekességek


Sok tekintetben érdekes, és tanulságos rendezvényen voltam tegnap. (2011. január 31.)
Aki ismer, tudja, hogy a rosszindulat legkisebb szikrája sincs bennem. Aki nem ismer, őt arra kérem, hogy ne feltételezze soraim között a bántás szándékát.
Az elmúlt harcos évek hozadéka összegyűlt tegnap, hogy eszmét cseréljen. Nem személyekre utalok, neveket nem is említek, mert az elterelné a lényegről a figyelmet, a hozadék az a színes-fájdalmas közéleti állapot, melynek szemtanúi, néha szenvedői vagyunk.
A megjelent közéletiség keresztmetszete a következő: Meghirdettetett egy alkalom, aminek házigazdája az MSZP-ből kivált, a Fidesztől posztot elvállalt fiatalember, aki aznapra egy liberális vendéget hívott előadónak. A vendég a Fideszből indult, megfordult az SZDSZ- BEN, majd a SZEMA liberális párt alapítója lett. Akik a nyílt meghívóra elfogadták a meghívást, jellemzően volt, vagy jelenlegi liberálisok, volt, vagy jelenlegi szocialisták, csekély számban talán egyik párthoz sem vonzódó emberek. Talán húszan voltunk. (Zárójelben jegyzem meg, hogy lehetett a sorokban ülő fideszes szimpatizáns is, nekem felróható, hogy nem ismerek onnan senkit.)