2010. október 5., kedd

Még hogy nem lett fordulópont?

Dehogynem! Minden tekintetben! Mindent elborított a narancssárga hitvallás. No, nem azért, mert a „zemberek” ezt akarták. Legalábbis a többségük egyáltalán nem. Orbán Viktor kijelentette – ahogy szokta – hogy aki elment szavazni, a Kormányt hagyta jóvá, aki nem, az pedig engedélyt adott a továbbiakra. Ebből is látszik, hogy Orbán Viktornak mennyire nincs fogalma a társadalomról, és annak működéséről. Ha pedig van, akkor a baj még nagyobb, mint gondolnánk, vagyis nem arról van szó, hogy tudatlan, hanem nagyon is arról, hogy tudja, de nem érdekli, mert a hatalom az ő kezében van. Végtelen optimizmussal gondolható az is, hogy ez a kijelentés pusztán politikai marketing. Úgy legyen!

Most az az idő jöhet el, amikor a budapesti kerületek elkezdhetnek barátkozni egymással, lévén várhatóak a nagy összevonások. Hasonlóképpen a megyék is vegyék fel a baráti szálakat, mert járás lesz belőlük, a mindenekfelett áthidaló, nagy testvéri szeretetben.