Sokan
kérdeztétek, hogy mi van velem, érdeklődtetek hogylétem felől Katámtól is,
tőlem is. Mindenkinek csak annyit tudtam mondani, hogy jól vagyok, bár a dolgok
még kissé mozgásban vannak, és amikor lehetőségem lesz, beszámolok a dolgokról.
Most van lehetőségem,
és élek is vele, szeretnék megosztani néhány dolgot, gondolatot, de mindenekelőtt
nagyon köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, kereset, érdeklődött felőlem.
Aki
ismer, tudja, hogy nagyon ellene voltam a külföldre távozásnak. Egyszerűen
azért, mert Magyarország a hazám, amit szeretek, az összes előnyével, és
hiányosságával, úgy, ahogy van.
Úgy
voltam vele mindig, hogy a külföldi (boldogabb demokráciák) attól olyanok, hogy
az ott élők olyanná tették. Hittem abban (de ne adtam fel teljesen), hogy mi
magyarok is jobbá, boldogabbá tudjuk tenni a mi országunkat, olyanná, ahol jó
élni. Ami egyszerűen „csak” működik. Őszintén szólva eléggé esélytelen ez,
legalábbis belátható időn belül mindenképpen. Gondoljatok csak bele, hogy 150
év alatt nem lettünk törökök anno, a megszállás alatt, de 50 év alatt sem
lettünk szovjetek, pedig az orientáció meglehetősen erős volt. Mi magyarok
vagyunk, és azok is maradunk, nem törődve azzal, hogy legalább 200 éve ugyanazokkal
a gondokkal küzdünk - politikai, gazdasági, és kulturális síkon egyaránt-, és
ezt vagy nem vesszük észre, vagy nem akarjuk belátni, vagy nem vagyunk hajlandóak
egyénenként a saját hibáinkkal szembenézni, és cselekedni azért, hogy
kiszálljunk a mókuskerékből. Ahhoz hogy – ezt sokszor elmondtam már-, egy társadalom
mérhető szinten változzon, legalább 100-150 év szükséges, és a változást még el
sem kezdtük.
