Mi magyarok! Nem birkulunk!

Megint találtam blogolni való témát. Szabó Eszter énekesnő blogját közölte az elgondolkodtató.com nevű oldal. Az érthetőség, és a tisztesség kedvéért itt a link, amin a cikk olvasható, ami nálam kiverte a biztosítékot. Pontról - pontra idézem majd a blogot, hogy érthető legyek.

Remélem, hogy nem kell előre bocsátanom, hogy mindig szeretettel, és barátsággal írok, komolyan mondom, hogy nem ragadott el a hév, az indulat, de semmiképpen nem hagyhatom szó nélkül ezt az írást, muszáj reagálnom rá. Félreértés ne essék, most sem azt akarom bizonygatni, hogy mindenben az ellenkezője az igaz annak, amit Eszter írt, csupán arról lenne szó, hogy gondolkodjunk egy kicsit azokon a – szerinte- tényeken.

Szóval Eszter blogjából 13 hihetetlen, megdöbbentő tény a magyarokról - az írója szerint -, a blogot közlő (elgondolkodtato.com) oldal szerkesztője még rá is tesz egy lapáttal az ajánlásában.  Én 13-szor döbbentem meg, és számomra az a hihetetlen, hogy ha valaki ennyire "Hello Kitty-ben" látja Magyarországot. Másrészt – és a nagyobb baj ez -, hogy itt egy cikk, ami azt bizonyítja, hogy egy cseppnyi erőfeszítés nélkül is nagyon szuper ország, és nemzet vagyunk, semmi dolgunk nincs az ügyben, csupán nem kell bedőlnünk a negatív gondolatoknak. Egy klasszikus filmet idézve: "Az életben ez nem ám így megy!"

No lássuk akkor a 13 csapást:

„1. A magyarok először is rettentően kreatívak, hovatovább multifunkciósak.

Ezer dologhoz értünk. Mivel a gazdasági bőség minket jó ideje nem fenyeget és nem jutunk el minden héten kétszer étterembe, fodrászhoz, és nem cserélgethetjük az autónkat és kisebb cuccainkat, így a saját szakmánkon túl még ezer más dologhoz értünk. Autót szerelünk, éttermi fogásokat készítünk, hajat vágunk, lakást újítunk fel, ágyat barkácsolunk, tapétázunk, kertet művelünk. Mindezt teljesen magától értetődő lazasággal. Amihez nem értünk, azt megtanuljuk. Millió olyan munkát végzünk el teljesen evidens módon, amihez sok nemzet szakembert hív. Nagyjából mindent meg tudunk oldani.” (eddig az idézet)

Tényleg ezer dologhoz értünk, de semmihez sem igazán! Buherálunk, maszatolunk, aztán „AS” – szabvány (ahogy sikerül). Ahelyett, hogy olyan országot alakítanánk ki magunknak, amiben mindenki azzal foglalkozik, amihez ért, és lehetőségünk lenne szakembert hívni ahhoz, amihez nem értünk. Ehhez persze az kell, hogy a vállalkozásokat ne ölje meg az átláthatatlan szabályozás, az adó, és a járulékfizetés, amiben a vállalkozónak az aznapi dátumot is hozzá kelljen adni a számlához, aminek aztán a háromnegyedét le kelljen tagadni, hogy valami maradjon is bevételként.

„2. Vannak igazi barátaink.

 Persze,nyilván akadnak dolgok, amikhez nem elég a tudásunk, de vannak barátaink. Nem álmosolygós you can do it/ i-am-here-for-u /you are a special person– kapcsolataink, hanem igaziak. Mint általában a bajban, szükségben született pajtiságok, a mieink is erősek, ráadásul jó, őszinte haverok vagyunk. Ha gáz van, megyünk. Segítünk. Nem udvariasságból, nem muszájból, megyünk és kész. Ha valami nem áll jól neked, nem biztatunk, de nem is bántunk meg. Udvariasan, vagy viccesen fogunk szólni, ha valami nem oké, nem hitegetünk hülyeségekkel, nem hagyjuk, hogy égesd magad. Ráadásul egyáltalán nem érdekel minket, hogy a haver mibe öltözik, milyen a háza, vagy az autója, biztos ugyanolyan szar, mint a mienk, kár lenne versenyezni, inkább derülünk rajta és együtt bütykölünk. Jó barátok vagyunk. Mindig van nálunk bikakábel.” (eddig az idézet)

Tényleg vannak barátaink, ez nem vitás, és tényleg van nálunk bikakábel. Ha a többi is igaz lenne, azt hiszem az a pesti „cikizés”- szó sosem született volna meg.

„3. A magyarok okosak.

 A kényelem elbutít, a csóróság éberen, frissen tartja az agyat. Legalább ez az előnye megvan. Gyerekkorunk óta kénytelenek vagyunk tanulni, majd továbbtanulni, inaskodni, gyakornokoskodni, belevágni, abba és amabba is belevágni, hatvan évesen is iskolába járunk, így a legokosabb és legképzettebb nemzetek között vagyunk. Az iskoláink is erősek, ezért a papírjaink és a tudásunk is az. Millió feltaláló, tudós, és nagy tudású szakember van közöttünk.” (eddig az idézet)

Nem, nincs előnye a csóróságnak, az emberek a saját döntéseik hozadékában élnek, annak azért ne nagyon tapsikoljunk, hogy a csóróság éberen, frissen tartja az agyat, mert túl sok a magyar friss, és éberen tartott agy Magyarországon. A csóróság inkább egy olyan életviteli spirálba taszít (hitelfelvétel, bűncselekmények, drog, depresszió) amiből sokaknak már nincs kiút. Éppen ezen kellene gondolkodni, és inkább a megelőzésen fáradnia a közösségeknek, mint tapsikolni az éberségnek, meg a frissességnek!

A magyarok inkább tűnnek okoskodónak, mint okosnak, a tíz millió szakértő országában élünk, mindenki tudja a másik bajának az okát, de amikor az ő bajáról van szó, akkor mindenki hibás, és felelős, csak ő nem. Németországban egy targonca vezetői jogosítvány egy egyhetes tanfolyam, és egy teszt kitöltése, a gyakorlatot mindenki a munkahelyén szerzi meg, és ez egy alap havi fizetés harmadába kerül. Szinte azonnali munkalehetőség. Magyarországon ugyanez hat hónap rettenetesen bonyolult, és felesleges tanulnivalóval és egy átlagos havi fizetésbe kerül. A tanfolyamaink drágák, és bonyolultak, a bizonyítványaink többségében alig használhatók valamire. Az oktatási rendszer többségében semmi másról nem szól, mint EU-s források lenyúlásáról, és eltüntetéséről. Csak a PISA publikációit kell elolvasni ahhoz, hogy lássuk a tendenciát: Ha a magyar közoktatás ezen az úton megy tovább, akkor nagyon komoly mértékben leszünk alulművelt nemzet!

Igen tele vagyunk nagyon okos szakemberekkel, akik útjában ott fekszik keresztbe a nálánál butább ember, ahol csak tud, ezért az agyak sosem bontakoznak ki, vagy elhagyják az országot. Akik maradnak, azok 50 évesen szívpanaszokban halnak meg teljesen megőszülve, mert nem jutnak forrásokhoz a kutatásaikhoz, vagy a kitalált dolgaik megvalósításához.

„4. A magyarok szorgalmasak.

A nagy jólétben, szociális juttatások tengerében szerencsére eddig nemigen volt alkalmunk elkényelmesedni, így azt tanultuk meg, hogy a munkából lesz pénzünk. Ha elmegyünk dolgozni, a legtöbbször persze mi is a szünetet várjuk, de két szünet között keményen melózunk és nem lébecolunk arra várva, hogy valaki más megoldja a dolgokat.” (eddig az idézet)

A magyar tényleg keményen dolgozik, ebben nincs vitánk. Leginkább akkor, amikor motiválva van. Mindenki ócsárolja a multikat, pedig a legtöbb esetben arra tanítanak a rendszereik, hogy csapatban hogyan kell célokat megvalósítani, eredményeket elérni, fejlődni, de ezt a lényeget a magyarok többsége nem látja. Nálunk a hivatalban ül két ember egy asztalnál, a két oldalon, az egyik az ügyfél, a másik a hivatalnok, és mindkettőnek szent meggyőződése, hogy a másik azért van ott, hogy vele szórakozzon. Nálunk a csütörtök, az egy kis péntek, és ugye tudjuk, hogy péntek délután már a fű sem nő. Nem lébecolunk ugye, csak hát úgy vagyunk vele, hogy „csak ezt a napot éljük túl valahogy”. Az a magyar mondás sem véletlenül született, hogy „úgy áll a munkához, hogy más is odaférjen!”

„5. Tökéletes a humorunk.

Az egyik legviccesebb nemzet vagyunk, pont. Vannak más tréfás népek is ez tény, a mi humorunk viszont talán Hofi óta genetikailag kódolt, és a nyomorunkban is abszolút elsődleges. A mi humorunk nem egy sémára épül, hanem komplex, intelligens, és az összes nemzet humorával kompatibilis legalábbis befelé. Mi értünk minden viccet és a poénjaink nem egy előre kiokoskodható módon születnek meg, hanem váratlanul, ezerféle módon és nincs előre kiszámított alapelve, hozzáállása. Minden viccre fogékonyak vagyunk a Sas kabarétól a szívatásokon át, Gallán, Woody Allenen keresztül a Dumaszínházig. Nekünk mindegy, megértjük az összeset és örülünk neki. Roppant jó fejek vagyunk!” (eddig az idézet)

Nem, nem vagyunk jó fejek! A saját hülye nyomorunkon röhögcsélünk, mintha az bármit is javítana. Hofi az oké, de szólok, ott a rendszerkritika volt a lényeg, a magyar meg röhög rajta, ahelyett, hogy cselekedne a vicc tárgyának megoldása ügyében. Nekünk valahogy az hozza az endorfint, hogy a nyomoron viccelünk. Normális ez? Szerintem egy kicsit sem.
A vicceink sértőek, legtöbbször obszcénak, és valaki mindig sérül a poénok kapcsán. Tele vagyunk a sánta, a pösze, a cigány, a szőke nő, a zsidó, és hasonló témájú poénokkal, gyengébb elméjűek meg vihogva osztanak a Facebookon tényleg gusztustalan a Nők kárára viccet csináló postokat. (Példa a legutóbbi, csak az érthetőség kedvéért: „Ne aggódjatok lányok az elhízáson, zsírban sül a jó kolbász!”  Ugye hogy milyen vicces? Tucatnyian osztják vigyori smile-val.

„6. Egzotikusak vagyunk.

 Nyomorult múltú kelet-európai egzotikum vagyunk a kényelmes nyugat szemében, akiknek nem csak a történelme, hanem a jelene is igen izgalmas. Romkocsmákban szórakozunk, ezzel utalva arra, hogy egy kevés kreativitással szórakozást építhetünk a nyomorunkból, és mulatunk a romok között is. És egymilliószor is végighallgatjuk a Hungary-hungry poénokat, mert tulajdonképpen sohasem titkoljuk el, hogy honnan jöttünk. Valahol mi is tudjuk, hogy magyarnak lenni amúgy menőség. Nem vagyunk Balkán, sem igazán kelet, sem nyugat, ez Magyarország. Igen, az ország magyar szomszédokkal, rengeteg vízzel, szép lányokkal, egy teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható hely.” (eddig az idézet)

Csúnya mellétrafálás ez a javából! Nyomorult múltú? No pont a rég múltunk az, ami nem nyomorult! Európa rettegett rabló-fosztogató nemzete voltunk, Regensburg hercegét úgy billentettük farba, hogy arra a mai napig emlékeznek ám! Honnan derül az ki, hogy mi a nyugat szemében „nyomorult múltú kelet-európai egzotikum vagyunk, már bocsánat!

Utalnánk arra, hogy a kreativitásunkkal szórakozást építhetünk, és mulatunk a romok között? Ez nevetséges! A magyar azon az állásponton dagonyázik a mocsárban, hogy „Nem baj, ha a fekália a szánkig ér, csak ne lötyögtessék!” (Elnézést a vulgáris szóért, csak idéztem a mondást)

Tényleg nem vagyunk sem Balkán, sem igazán kelet, sem nyugat, ez így igaz, se hal, se hús nemzet vagyunk. A langyos lében pancsolva, mert „majd lesz valahogy, mert úgy még nem volt, hogy ne lett volna valahogy!” ugyebár….

„7. Rettenetesen jó sportolók vagyunk.

 Arányaiban a világ legnagyobb aranyérmesei között vagyunk, mindezt köszönhetjük egy-két szívós honfitársunknak és olyan edzőknek, akik mindenféle lelki továbbképzés, tréning és egyebek nélkül simán érezték, hogyan kell mondjuk olimpikont faragni a gyerekekből.” (eddig az idézet)

Ez valóban nagyszerű, és így igaz, csak kár, hogy Magyarországon az élsportolók szinte saját zsebből, és messze nem megfelelő körülmények között készülnek fel, és hoznak aranyakat az országnak, miközben olyan sehol sem tartó, eredményeket fel nem mutató sportágat erőltet az állam, aminek köze nincs a sikerekhez. Evezőseink, úszóink, vízilabdázóink a világ élvonalában vannak, viszont 1986-ban jutottunk ki utoljára a futball VB-re.

„8. A magyarok igazságosak.

 Bár mindenfélében azok vagyunk, de mivel én énekes vagyok, példának a zenei életet hozom, mert azon is elég jól látszik. A világ legnagyobb országaiban a show és a szuper megjelenés okán is simán lehetsz sztár. Ostoba külső dolgok és pénzvillantás, ennyi kell alapvetően a sikerhez, esetleg egy kis hang ha van, nem baj. Na ez nálunk nem megy. Mi ezen röhögünk. A magyarok a zenében és másban is azonnal felismerik a tehetséget, nincs szükségünk külső díszekre, fényekre, nagyszínpadra ahhoz, hogy tudják, hogy valami jó vagy nem. Igazságosak vagyunk: ha például zenésszel találkozunk, a zenéjére figyelünk, akárhogy kinézhet, akármibe öltözhet, nem fogjuk kevésbé vagy jobban szeretni tőle. Mert pontosan felismerjük a tehetséget, nekünk nem kell hozzá segítség, köszi! A művészetekben egyébként világszínvonalon jeleskedünk.” (eddig az idézet)

Ez a bekezdés – különösen a Megasztár – után teljesen érthetetlen, és értelmezhetetlen. Azt leírni, hogy Magyarországon csupán pénzzel nem lehet valaki sztár, és minden külsőség nélkül rivaldafénybe kerülhetnek a tehetségek, ez egyszerűen nem igaz. Több tucat kimondottan tehetséges fiatal zenészt ismerek Tokajban, Nyíregyházán, és Budapesten, akiknek a tehetsége, pénz hiányában sosem kerül nyilvánosságra. Ellenben hemzseg a könnyűzenei ipar a pénzzel telenyomott, kétséges tehetségű, egyszerűen felpúderezett, agyon tejszínhabozott, semmitmondó egyéni, és csoportos előadóktól. „Mert pontosan felismerjük a tehetségeket”, igaz?

„9. Önállóan gondolkodó egyéniségek vagyunk.

 Talán a fenti tulajdonságok elegye az a jellemvonásunk, hogy nem birkulunk. Nekünk a hülyeséget nem lesz könnyű beadni. Aminek nincs értelme, azt megkérdőjelezzük, nem vagyunk olyan buta nép, akinek bármit le lehet nyomni a torkán. Tőlünk aztán a világ állhat velünk szemben és mondhatja, hogy az Ég mondjuk zöld, nyugodtan erőlködhet bárki, minket nem érdekel a többség szava, önállóan tudjuk, hogy az Ég kék. Nem, nem hiszünk el bármit csak azért, mert sokan állítják.” (eddig az idézet)

Ennél a pontnál komolyan felhúztam a szemöldököm, hogy vajon tényleg egy országról beszélünk-e? A rendszerválás után tucatjával láttak napvilágot a reprezentatív kutatási eredmények a társadalom gondolkodásáról, a tendenciákról, az állapotokról.

Hogy nekünk nem lehet bármit lenyomni a torkunkon, és megkérdőjelezzük, aminek nincs értelme, az nagyon jó lenne, sajnos nincs így! Erről nagyon sokat tudnék még írni, de senki türelmét nem akarom feszegetni.

„10. Nem irigykedünk, nem is lenne mire. Simán odaadjuk az utolsó szál ciginket, ha éppen van. Okosan felmérjük, hogy ez a fajta nagyvonalúság az anyagi helyzetünkön mit sem ront.” (eddig az idézet)

Honnan ered vajon az a mondás, hogy ha az én tehenem megdöglött, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Vajon miért lehet azt mérni a magyar társadalomban, hogy az az alapvető társadalmi vélemény, hogy akinek jobban megy az élet, az vagy jó helyre házasodott, vagy törvénykerülő? Pont nem vagyunk egy a másikat támogatni, és a sikerének gratulálni tudó társadalom. „Ja! Hát úgy könnyű!”, Ó! hát az is valami?” Ismerős?

„11. A legmélyebbről is kihúzzuk magunkat, mindig találunk megoldást.

 Még hogy mi nem vagyunk pozitív gondolkodók? Mi, aki hetvenezret keresünk és ebből száznegyvenet hiteltörlesztésre költünk? Mi, magyarok, nemcsak pozitívak, de csodatevők is vagyunk. Olyan dolgokat is előteremtünk, ha kell, amikről még mi sem gondoltuk volna. Minden nap képesek vagyunk átlépni a lelki és fizikai határainkat. A legmélyebbről is feljövünk bármikor, rutinosan.” (eddig az idézet)

Nem vagyunk pozitív gondolkodók, és pláne nem vagyunk csodatevők. Nincsenek csodák, pláne nem gazdasági csodák. Adósságspirál az van. Túlélésre játszunk, és a túlélést is megpróbáljuk túlélni. A magyar lakosság csaknem fele a létminimum alatt él, és nagyjából két millió magyar keresett külföldön megélhetést. A külföldi magyar Facebook oldalak hemzsegnek a kétségbeesett segélykiáltásoktól, „Bármilyen munkát elvállalok, a nyelvet nem beszélem, privátban jelezzetek!” Senki nem tud a bajbajutottakon segíteni, mert a lakosság többsége felkészületlen, tájékozatlan, nem beszél idegen nyelvet, és ha nem szakács, hegesztő, felszolgáló, ács, vagy burkoló, akkor nagy bajban van, ha külföldön keres megélhetést. És megint csak a 3.-ra utalok vissza!

„12. Nem vagyunk villogós, felszínes banda.

 Ha pénzhez jutunk az első gondolatunk nem az, hogy milyen autót, vagy más menőséget vegyünk, amivel másokat alázhatunk az utcán. Ez minket nem érdekel. Inkább fektetünk vállalkozásba, vagy más okos, netán jövedelmező dologba, ha van mit.” (eddig az idézet)

Nos, a 90-es évek végén még nem voltunk ennyire okosak, és fegyelmezettek, ezért sok olyan hitelt vett fel a magyar lakosság, amivel alaposan elcsúszott a válság beálltával (a válság is pont azért robbant ki, mert az Egyesült Államokban is túl sokan költöttek el olyan pénzt, amit sosem kerestek meg). Lapos tévé, Suzuki, önkormányzati lakásvásárlás, ezekre mentek el azok a hitelek, amiket a lakosság felvett, és nem feltétlenül vállalkozásba fektette a hiteleket.

Most meg adósságtörlesztésre költi mindenki a pénzt, hogy ne foglaljon a végrehajtó.

„13. A családi kapcsolataink szorosak.

 Bár a legtöbben elég nagy anyagi szarban vannak, a szülők itt mégsem várják, hogy a gyerek 18 legyen és kirepüljön. Sőt, rettentően furcsálljuk ezt a hozzáállást. Akármilyen kicsik és problémásak a kölkök, nem passzoljuk át a lehető legtöbbször gyerekeinket dadáknak és babysittereknek, hogy tovább élhessük a régi életünket, hanem szembenézünk a szervezési problémákkal, és megoldjuk a gyerekeink ellátását mi magunk egyedül, vagy nagyszülőkkel. Megoldjuk. Inkább hajnalig fent maradunk, inkább három állást vállalunk, de a gyereknek mindene meglesz. Az a szoba, amelyik a kis Zolikáé volt, élete végéig az övé marad. Nem lesz belőle konditerem, zimmerferi, lomtár, mert az a gyerek szobája. Zolika abba bármikor beköltözhet. És be is fog, amint hazajött mondjuk Angliából.

Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.

Oké, nem vagyunk a leggazdagabb nép, ami olykor magával hoz egynéhány megoldandó ügyet, de épp emiatt van egy csomó jó és hasznos kreatív tulajdonságunk, sokrétű tudásunk is. Ráadásul az olyan fontos dolgokban, mint a család, a munka, mind rajok vagyunk, összetartóak.” (eddig az idézet)

Abban egyetértünk, hogy a magyar emberek ragaszkodnak a gyermekeikhez, és mindent megtesznek értük, és valóban megoldják a nehézségeket, jöjjön bármi az életben. De nem fog hazajönni, Angliából, mert hülye lesz visszamenni egy nem működő országba. A házat / lakást vagy kiadja bérbe, vagy egyszerűen eladja, maradnak a fényképek, és az emlékek.

Nekem is van egy fontos update a végére. Amit írtam, azt nem azért írtam, hogy Eszternek ellentmondjak! Segíteni szeretnék, ha egy fiatal énekesnő társadalmi problémákkal foglalkozó blogot ír. Nagyon örülnék, ha többen tennék ezt, hiszen a média, és más csatornáikon sokakhoz tudnak szólni, és sokakra vannak hatással. Tájékozódni kell, tanulni kell, fejlődni kell, hogy ez a tevékenység valóban sikeres legyen, és ezt én nagyon szívesen támogatom!

Nagyon egyetértek azzal, hogy legyen több önbizalma a magyarnak, mert sokkal többre vagyunk képesek egyenként, mint amit gondolunk magunkról, de az teljesen biztos, hogy sokkal többre lennénk képesek, ha együtt gondolkodnánk, és együttműködnénk. Sosem próbáltuk igazán, és itt lenne az ideje, hogy elkezdjük!