Az emberi együttélésnek, az ezzel együtt járó, és ezt alapjaiban feltételező kooperációnak, közösségi tevékenységnek számos támogató, és gátló tényezője akad. Támogató, lehetővé tévő tényező mindenképpen valamilyen több emberre ható, terelő erő. Valami olyan, amit minél több ember magára értendőnek gondol, és úgy él, úgy viselkedik, hogy nagyjából azonos vonalon „haladjon” a többi emberrel. A viszonyulás, az alkalmazkodás ez, amely azt feltételezi, hogy a közösséget alkotó egyén figyel a többi egyénre, cselekedetei hatással van másokra, és a mások cselekedetei is hatással vannak rá. Amikor az egyén, noha megtehetne bizonyos dolgokat, de nem teszi, mert tudja, vagy tudni véli a többi egyén elmarasztaló véleményét, avagy tudja hogy szabadságát korlátozó helyzetet idéz elő. Ha úgy tetszik, ez a „rend” körvonalai, leegyszerűsítve ezzel azt, hogy megállapítható legyen a „nem rend” fogalma. Éppen csak annyi, hogy a fentiek ellentételes cselekvését kell megvalósítani ahhoz, hogy az emberek a „nem rendben” éljenek. Aki társadalomtudománynak akár a környékén is járt, nem hagyja ennyiben a dolgot, hiszen a „rend”, „nem rend” konstelláció csupán a felületesen érdeklődő egyén, mintegy pillanatnyilag felmerült rácsodálkozására ad – mondjuk úgy – kielégítő választ. Ha valaki ezzel megelégszik, akkor részben boldogság ez, hiszen embertársunknak pillanatnyi örömöt szerezhettük, a „nem tudtam, de most már tudom”- érzését, avagy a megvilágosodás örömét.
Ha azonban a válasz nem kielégítő – és hogy is lenne az? -, akkor egy izgalmas területen járhatunk be rövidebb – hosszabb sétát. Ezen az úton sem járunk egyedül, mint ahogy a többi gondolatban sem vagyunk egyedül. Bármit teszünk, biztosak lehetünk abban, hogy sok százmillió ember teszi most ugyanazt a cselekvést, mozdulatot a világban. Ha ez így van, akkor abban is biztos lehet mindenki, hogy ha arra gondolunk, hogy mi az, ami összefogja az emberek habermasi életvilágát, és mitől működik a rendszer? – akkor sokan gondoltak már erre, lehet, hogy most is sok száz millióan gondolnak erre, és teszik ezt majd a jövőben is.
Jártasságunkból tudjuk, hogy a „rend”-nek a „nem rend”- nem a tökéletes ellentéte, mint ahogy a hidegnek sem tökéletes ellentéte a nem hideg. A rend fosztóképzővel ellátott alakja a rendetlenség, amely rámutathat egy dipoláris kapcsolatra, és a dolog izgalmas része csak ezután következik. Mit értsünk rendetlenség alatt? A dolog megértésében nem hívhatjuk segítségül a természettudományt, mert jelen esetben a fizika tudománya a legnagyobb rendetlenségben találta meg az alkotó elemek azonos energiáját, az egyenlőséget, vagyis a rendet. Épp ez teszi érdekessé a társadalomtudományt, és épp ettől izgalmas is. De épp annyira izgalmas, mint félelmetes, hiszen a társadalomtudományban aligha lehet bármilyen „törvényt” alkotni, az bizonyos, hogy nem áll meg empirikusan. A félelmetes lehet az, hogy mégis működik, ami egyfajta spirituális hátteret kölcsönözhet az ekként szemlélődőnek.
Kár lenne azonban mindjárt egy globális természetfeletti hatalomra terelni a gyanút a dolog hátterével kapcsolatban, bár végső soron az sem teljesen kizárt, hogy egy felsőbb rendű hatalom láthatatlan keze irányít mindannyiunkat. „Műkedvelők” szerint ennél racionálisabb magyarázatot nem is kell keresni.
Azért mégis érdemes eltölteni egy kevés időt a dolog mögé nézéssel, amolyan az idő hasznos eltöltéséül, hátha nem másnak van igaza a mindenek felett álló spiritizmusával, hanem megoldható ez a kérdés a tiszta logikával is.
Ha a renddel, mint olyannal nagyjából tisztában vagyunk a magunk elképzelései, és tapasztalatai alapján, akkor a problémához az vezet el, hogy mi lehet a rendetlenség, és vajon az tökéletes ellenpólusa-e a rendnek. Ha igen, akkor mi van a kettő között? Fél rend, fél rendetlenség? Kicsit rend, kicsit rendetlenség? Sokáig lehet ezen gondolkodni, és a nagyon sok gondolkodás után talán olyan is kiderül, amire még talán senki nem gondolt.
Témámhoz azonban elegendő egy már létezőt igénybe venni, azon a konszenzuális tudáson alapszik, hogy minden társadalomban lennie kell valaminek, amihez mindenki igazodik: a társadalmi norma. Ez támogató magatartás, a gátló pedig a normától eltérő viselkedés. Mindamellett megjegyzendő, hogy a normától eltérő viselkedés két ok miatt is értéket képvisel. Egyrészt erősíti a társadalom összetartását azáltal, hogy társadalmi konszenzus – elutasítás, szankcióvágy- alakul ki a deviáns viselkedés ellen, másrészt a társadalmi fejlődés –az új divat, a tárgyak feltalálása szintén valamilyen másságot követő, egyfajta deviáns viselkedésnek köszönhető.
A deviancia visszaszorítására a mindenkori hatalom igyekezett a leghatékonyabban fellépni, mintegy elrettentő példát mutatni a társadalom számára. Focault Felügyelet és büntetés című könyvében elemzi a büntetés végrehajtás társadalomtörténetét, amelyet egy 1600 – as években kivégzett ember kínhalálának részletes leírásával indít. A kor előrehaladtával a nyilvános ítélet végrehajtások, testi szenvedést okozó demonstrációk, mint fegyelmezést, és elrettentést szolgáló büntetést, fokozatosan felváltotta a magasabb értékrendűvé fejlődött személyes szabadság jogok megvonása. Azonban a megszűnő nagy nyilvánosság figyelmét elveszítve, az egyéni szabadságok kontroll alatt tartó rendszerét is ki kellett dolgozni. Ezzel megfordult a figyelem, lévén, hogy nem a társadalom figyelt többé a rendfenntartásra, hanem a rendfenntartásnak kellett figyelemmel lenni a társadalomra. A csoport, a tömörülés, a helyváltoztatás mind-mind zavaró tényező, ezért a kontrollálhatóság érdekében a helyben maradást kell preferálni, megakadályozni szükséges a csoportképződést. Foucault erre példaként az előröl nyitott, oldalról szeparált büntetés végrehajtási intézmények celláit hozza fel példaként, amely egy központi helyiségből belátható, ellenőrizhető. Majd ezen ellenőrzési elv alapján mutatja be a kaszárnyákat. Kórházakat, kollégiumokat, gyárakat mind intézményi, mind építészeti tekintetben.
Foucault elemzéseiben – írja Pokol -, a minden intézményben megjelenő börtön jelleget ábrázolja, bemutatva a fegyelmezési- ellenőrzési mechanizmusok változását. Nem kétséges, hogy a leginkább atomizált egységekre bontó ellenőrző, megrovó rendszerek nem riadnak vissza az egyén megalázásától, félelemben tartásától.
Teszi mindezt a rendszer a maga paranoid, ellenségképétől motiválva. Gondoljunk csak bele, hogy a totalitárius államhatalmi rendszerek, a saját hatalmuk fenntartása érdekében milyen aprólékos kidolgozottsággal ellenőriztek, tartották figyelemmel a társadalmat. Szervezeti egységek vezetői, beépülő titkos rendőrség, házmesterek, stb. Eszközök voltak ezek a „rendszer ellenségeinek” kiszűrésére.
Focault elmélete, a tudomány, és hatalom összefonódása, valamint a felügyelet és büntetés ábrázolása igazából a vasfüggöny mögötti államok elmúlt 40 évnyi államrendszeriben találnak bizonyításra. Különös tekintettel az 50 – es évek Magyarországán, az Államvédelmi Hatóság működésére, a koncepciós perek sorozatával eltávolított „rendszer ellenségei” diszkvalifikálására gondolok.
Az államszocialista rendszer ellenőrzési módszerei valóban az atomizált egyéni egységek szintjére bontotta a felügyeleti rendszerét, amely centralizált rendszerben jegyzett, jelentett a hierarchia felsőbb szintjei felé. A hierarchia lépcsőfokain kizárólag a rendszerbarát káderek voltak képesek feljebb jutni, érdeket érvényesíteni. Jellemzően bizalmatlanság, és az egymástól való félelem uralta a társadalmat latens módon.
Foucault hatalom és tudomány összefonódása is nagyszerűen kivehető az államszocialista rendszer berkein belül, hiszen a tudományos fejlesztés, kutatás, és annak minden eredménye a szocialista eszmét szolgálta a Leninista, Marxista világban. A hatalom viszont nem engedélyezett a tudománynak olyat, hogy valami lehetetlen legyen. Így lett Magyarország gyapottermelő, vagy éppen narancstermelő ország, de elfogadhatatlan volt a sportrendezvényeken a „nyugati” országokkal szembeni vereség is. A tudomány hatalom támogatását misem tükrözte jobban az egykori NDK-s „sportolónők” bajuszos ábrázatánál, ami mögött minden bizonnyal hormonális kezelésekre gondolhatunk.
A kialakuló hatalmi ellenőrzési, fegyelmezési rendhez a társadalom előbb utóbb megtanul igazodni, alkalmazkodni, vagy legalábbis eltűrni. Nagyobb társadalmi problémát az évtizedeken át tartó „rend” felbomlása okozza, lévén a korlátok lehullása nagyobb mozgásteret biztosít. Társadalmi feszültséget okoz, ha amit eddig tilos volt, de már nem az, akkor a tilalom feloldása milyen határokig enged mozogni? A szabadságjogok előtérbe kerülésével egyre szélesebb körben okoznak problémát, a „mit szabad”, és „mit nem szabad” – kérdések, amelyek hosszan tartó társadalmi viták keretében rendeződnek. A régi rend elmúlása, és az új rend kialakulása között időszak az az anómiás állapot, amely a mai Magyarországon is tapasztalható. A központilag szabályozó, ellenőrző, de mindemellett gondoskodó, és ellátó állam, mint olyan megszűnt, helyébe viszont nem lépett más, illetve az a helyzet állott elő, hogy a társadalomnak az önellátásra, öngondoskodásra kell berendezkednie. Azonban az önellátásra szocializálódás nem történhetett meg, mert a mai felnövekvő generációk szülei, még teljes állami ellátást élvezhettek, így nem is képesek arra, hogy gyermekeiket az önellátásra készítsék fel. Így a jelen kor társadalma magától kell, hogy megtanulja az új berendezkedés életviteli normáit. Amíg ez nem történik meg, addig folyamatos gondot okoz az adó, és járulékfizetés elmaradásának költségvetési következményei, hogy az egészségügyi ellátást ki milyen jogon, és mértékben veheti igénybe, alapvető alanyi jogon jár-e bármilyen ellátás, vagy szolgáltatás, amiért fizetni kell.
Megvalósult tehát napjainkban Foucault azon vágya, hogy a diszkvalifikált tudósok előtérbe kerüljenek, a tudomány hatalmat támogató tevékenysége kevésbé adekvát, sőt, inkább kritikai hangját hallatja, mintegy tükröt tartva úgy a hatalom elé, mint a társadalom elé. A börtönhöz hasonlított központi irányítás is elmaradt, ami bizalmatlan kesze – kuszaságot okozott, mintegy szabadság ára, amit mindenkinek a saját bőrén tapasztalva kell megfizetnie.
Az anómia állapota nem tart örökké, lévén a társadalmi rendek kialakulása egyfajta körforgás. A jelen kor ébredése után kialakulóban van egy új, immáron önmagáról gondoskodni tudó társadalom, és a dolgok a helyére kerülnek. Addig még sok a munkánk, mert a szociológia jelentős szerephez jut egy másik, egy más tekintetben kritizálható, és megváltoztatásra szoruló társadalmi rend kialakításában.
(dolgozat 2009. Miskolci Egyetem BTK Szociológia szak)
Felhasznált irodalom:
A deviancia funkciói és diszfunkciói in Andorka Bevezetés a Szociológiába 516. o.(Osiris)
Foucault: Tudománytörténet, és genealógia, Foucault: Fegyelmezés és hatalom in Pokol Béla Modern Francia Szociológiaelméletek (Budapest 1995.)
Jürgen Habermas A hatalomelmélet apóriái.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése