Még hogy nem lett fordulópont?

Dehogynem! Minden tekintetben! Mindent elborított a narancssárga hitvallás. No, nem azért, mert a „zemberek” ezt akarták. Legalábbis a többségük egyáltalán nem. Orbán Viktor kijelentette – ahogy szokta – hogy aki elment szavazni, a Kormányt hagyta jóvá, aki nem, az pedig engedélyt adott a továbbiakra. Ebből is látszik, hogy Orbán Viktornak mennyire nincs fogalma a társadalomról, és annak működéséről. Ha pedig van, akkor a baj még nagyobb, mint gondolnánk, vagyis nem arról van szó, hogy tudatlan, hanem nagyon is arról, hogy tudja, de nem érdekli, mert a hatalom az ő kezében van. Végtelen optimizmussal gondolható az is, hogy ez a kijelentés pusztán politikai marketing. Úgy legyen!

Most az az idő jöhet el, amikor a budapesti kerületek elkezdhetnek barátkozni egymással, lévén várhatóak a nagy összevonások. Hasonlóképpen a megyék is vegyék fel a baráti szálakat, mert járás lesz belőlük, a mindenekfelett áthidaló, nagy testvéri szeretetben.

Mindkét oldal elérte végpontját. A jelenkori hatalom elérte a csúcsot, ahogy Török Gábor politológus fogalmazott: „Ennél feljebb már nincs.” A másik oldal is elérkezett a végponthoz – diszkrét koppanással. Immáron lehet őszintén beszélni, senki nem tartja vissza a mondandóját, hiszen ártani már nem lehet. Most érdemes körülnézni, hogy mi marad a zászlók alatt. Szili Katalin biztosan nem. És biztosan még sokan mások sem. Félő, hogy a rendszerben még így is sokan maradnak, akiknek nincs más választásuk, mint maradni. A munkaerő piac nem várja őket tárt karokkal, a nyugdíjhoz pedig még fiatalok.

Ellenben a nagy visszatérők között megjelenhet Gyurcsány Ferenc, akit sokan várnak vissza az élvonalba. Ha hitelesen bebizonyítja a kételkedőknek, hogy mit-, és hogyan gondolja másképp, mint anno, akkor sikeres is lehet. A vitát mégis ott kell folytatnia, ahol abbahagyta, vagyis előbb a sajátjait kell meggyőznie útmutatásának hitelességéről.

Mégis ki fog akkor eztán a választókkal foglalkozni? A Kormány elfoglalt a gigantizmusával, és hatalmi mámorával, aminek a megválasztott mindenhol többséget élvező fideszes képviselői majd csupán bólogatnak. Hiszen messze nem a kreativitásuk miatt kerültek oda, hanem éppen ellenkezőleg, a hallgatni tudásuk miatt. Az MSzP most egy kicsit saját magával lesz elfoglalva, takarít a sorai között, acsarkodik kicsit, ujjal mutogat. Mást nem nagyon tehet, hiszen Angyalföld, Kazincbarcika, és Szeged kivételével elestek a végvárak. Miskolc, Nyíregyháza, Szombathely, Kőbánya, Csepel benarancsosodott.

Akik nem mentek el – és ez többségében így van – félő, hogy nem értik ezt az egészet. Mint ahogy nem értjük Európát, nem értjük a demokráciát, és azt sem, hogy miért is kellene horizontálisan kapcsolódnunk egymáshoz? Ja persze, kihez is? Családok ezrei váltak megosztottá, apa fideszes, anya mszp-s, a fiú jobbikos, a lány lmp-s. Oda a családi harmonia a vasárnapi ebédlőasztalnál.

Most érkeztünk meg a lényeghez: Otthon, család, ebédlőasztal, étel az asztalon. Ezek puszta léte az, aminek fontosnak kell lennie. A „zemberek” túlnyomó többségét ez érdekli, és nem látja az összefüggést, hogy hogyan jön ehhez az, hogy ő elmegy szavazni, vagy sem? A válasz nem egzakt, és mire minden a helyére kerül a fejekben, az még sok idő. Az ok-okozati összefüggéseket csak kevesen látják még, és még kevesebben látják helyesen.

A tisztánlátás pedig nem politikai téma, hanem társadalmi, a gondolkodás sem politikai, hanem kulturális. Kulturális kérdésekre pedig sem jogi, sem közgazdasági, sem rendészeti, sem politikai eszközökkel nem lehet válaszolni.