Harcászati célokra használja fel Orbán Viktor az áldó imát.

(foto: nol.hu)

Alig egy héttel az áldó ima után, Orbán Viktor, nemzetünk fő harcosa újra aktív. Szerencsére most is a médiából kell megtudni, hogy megint háború van, és nem az ablakon kitekintve győződhetünk meg róla. Idestova másfél éve mindenféle harci cselekmény lezajlott már kicsi hazánkban anélkül, hogy egyetlen ágyú is elsült volna valójában. Persze nagy durrogtatások voltak, nagyot szóltak a szónoklatok és a bejelentések, amitől egyre-másra dőlt be a forint.

Az is nagyot szólt, amikor Németh Szilárd, Csepel polgármestere áldó imát kért Orbán Viktornak, mondván, az ellenzék újra brutális támadása alá vette a miniszterelnököt. (Itt csak egy gondolat zárójelben, hogy vajon az ellenzék melyik hada által támadtatott meg Orbán Viktor, amikor az ellenzék, nem hogy az előtte álló feladatokkal nincs tisztában, de még egymás elfogadására sem igazán hajlandóak) Szóval ez az áldó ima dolog olyat szólt, hogy csak egy Schmitt plágium botrány tudta a figyelmet másra irányítani, ez pedig elég komoly tromf az élettől.

Orbán miniszterelnökünk (innen kívánok jó egészséget) megrázta magát az elmúlt hetek belföldi és külföldi „elismeréseket” követően, az ima hatására - vagy éppen annak hiányára - ismét harcot hirdetett. Valamit azért ő is érezhet a meseszerűségből, mert hogy kicsit érthetőbbé tegye a kívánt víziót, felhívja a figyelmet arra, hogy most ez nem fegyveres harc, ami már el is kezdődött. - Igaz, a legények sem jönnek haza, „mire a levelek lehullnak”. Puskák helyett leminősítésekkel támadnak minket, rácélozva a víztartalékainkra, és a földjeinkre. Ezzel pont az a baj, hogy mire rámutatna végre valami kézzelfogható ellenségre, amivel tényleg birokra lehet kelni, az pont megint a távoli, ismeretlen homályba burkolódzik. Azt tudjuk viszont, hogy lesz győztes, mégpedig a mezőgazdaság!

Nem fájna ez senkinek, mert ha végre valami sikerülne, az mindannyiunk örömére szolgálna. De a problémára rámutat Orbán Viktor példája, miszerint "a róka sem szól előre, hogy ki akarja énekelni a szánkból a sajtot!" De nem szól ám! Mert a róka ugye egy ravasz! Ez az a tipikus eset - hogy stillszerű legyek-, amikor kilóg a lóláb. Nem - csak - azért, mert egyre kevesebben tudnak sajtot venni, hanem azért, mert Orbán Viktor sem szólt, hogy felszámolja Magyarországon a demokráciát, és hibás gazdasági döntések sorozatával csődbe viszi az országot. Csak félve húzok párhozamot a mezőgazdaság és a majdani nyugdíjasok között, de ha arra gondolok, hogy Orbán Viktor azt ígérte, hogy megvédi a magánnyugdíj pénztárakat, akkor a magyar mezőgazdaságnak sem sok jövőt lehet jósolni. És könnyen lehet, hogy ez a sorozatos bizonytalanság az oka annak, hogy befektetésre nem ajánlott minősítésű lett az ország, nem pedig valami mumus valahol. 

Eddig semmi sem jött be annak ellenére, hogy az előző ciklus vezetőjét az a vád érte az akkori Fidesz részéről, hogy az ötletelések kormánya, de bezzeg, ha feláll a polgári kormány, akkor jön el a jó világ. Lám, a sokadik terv, és ötlet sem kecsegtet sok jóval. Akkor sem, ha 2020-ra vizionálja a miniszterelnök a csodát, ami kellőképpen messze van ahhoz, hogy már a jövő héten számon kérje bárki is rajta, az újabb kudarcot.

A sikertelenség oka biztosan nem az ellenzék lesz, mint ahogy eddig sem az volt! A sikertelenség oka az a nemzet maga lesz, amit Orbán Viktor minden áron össze akar fogni, de nem hajlandó vele beszélni. A sikertelenség oka gazdasági -, és szociológiai okok lesznek. Gazdasági, mert éppen most zsebelte ki a lakosságot a kormány az előtörlesztéssel, így minden család, aki csak tehette, összeszedte az összes megtakarítását, hogy önrészt mutasson fel az újabb hitelhez, amit az előtörlesztéshez vesz fel. (Ennek a hátulütője is csak később hull majd vissza a lakosságra.) Gazdasági oka lesz az is, hogy azok, akik előtörlesztenek, éppen úgy nem tudják a már saját tulajdonú lakásaikat eladni, hogy vidékre költözzenek, mint akiknek a bank viszi majd el a lakásukat. De ha minden nagyszerűen menne, akkor a műholdakkal ütköző gázolaj ár sem utolsó szempont, mert aki még nem adta fel a mezőgazdasági termelést, az is igen nehezen viseli az üzemanyag árakat. Márpedig a traktor, a kombájn, a terményt szállító teherautó, vagyis a gazdaság, mind-mind az egyre inkább megfizethetetlen gázolajjal működik. Nem sorolom tovább a gazdasági okokat, a hitelfelvétel nehézségeit, a többlet adókat, elvonásokat és sok más okot.

Szociológiai oka is lesz ennek a kudarcnak. Régen elmúlt már az a világ, amikor a magyar lakosság többsége földművelésből élt meg, mert megtermelte az élelmiszert magának. Azt nem tudom, hogy érti – e valaki, hogy  idézem: „A föld szeretete a génjeinkben vannak”. Ez megint valami genetikai bravúr, amit most nem feszegetnék, mert az egy külön történet. Elég csak annyi, hogy ki-ki gondoljon vissza a származására, és próbáljon olyan géneket találni, ami ezt az állítást igazzá teheti, félek, hogy Orbán Viktor nem tudná minden kétséget kizáróan ezen génjeit igazolni. Sokkal valószínűbb, hogy a földművelés hamarabb volt társadalmi státusz kérdése, mint genetikai.

Annyira várom már, hogy egyszer, valamelyik kormány figyelembe veszi a reprezentatív kutatások eredményeit. Például a társadalom azon rétegeiről, akik az elmúlt évtizedekben a lakásaikat eladva, a városokból vidékre menekültek, egy olcsóbb élet reményében. Meg kell nézni, a leszakadásukat az után, hogy elfogyott a pénzük, ami a lakásból maradt, aztán se munka, se pénz, se lehetőség, se segély, se visszaút a városba. Meg kellene nézni a falvak társadalmi összetételét, pláne a korösszetételt, és elgondolkozni azon, hogy ki bír még a földeken dolgozni, milyen földeken, kinek a földjein, mivel, és miből. Nem ártana azt sem felmérni, hogy az urbánus társadalmi rétegből vajon hányan hajlandók falura költözni, hajnalban kelni, és földet művelni, állatot tenyészteni és gondozni.

Azt bárki megnézheti a korábbi kutatásokban, hogy a magyar nem mobilis, a helyváltoztatásra csak csekély mértékben hajlandó. Már csak az a kérdés, hogy a városi emberek közül, ki az, aki ért a földműveléshez? Hiszen sok-sok generáció óta nincs kitől tanulni a földművelést, és ez a helyzet 2020-ig (8 év!) akkorát nem fog változni. Itt megint hosszasan lehetne sorolni a további szociológiai tételeket, ami még halványabbá teszi ezt a ragyogó tervet. Elég annyi csak, hogy ehhez se pénz (és paripa, mert az is drága), se ember nincs.

Lényeg a lelkesedés, az új irány, a harc, az új ellenség, és a remény, hogy a dombok mögött talán oázis van, és nem utolsó sorban az ima, ahogy ezt a cikket kezdtem. Ima a józanságért, a tisztán látásért, vagy bármi olyanért, amiből nem újabb háború lesz. Ugyanis azt értem, hogy „ne külföldi hulladékot együnk” – ahogy kéri Orbán Viktor, csak akkor kerüljük már el valahogy az államcsődöt, ugyanis ha az bejön, akkor senki nem tud majd enni, mert a levét issza majd éppen társadalom ezeknek a háborúknak.