Furcsa ország

Tényleg furcsa országban élünk, számos sajátossággal. Hogy máshol mi van, és miért, az engem kevésbé szokott érdekelni, legfeljebb bosszant néha az, hogy máshol működik az, ami itthon talán sosem fog. Pedig más országokban is emberek élnek, csak az lehet a különbség, hogy másként gondolkodnak, és pláne, hogy másképp is cselekednek.

Hogy kicsit érthetőbb legyen a gondolatmenetem, egy film jelenetet szeretnék felidézni. Egy amerikai vígjátékban (Airplane 2, Leslie Nilsen) az űrrepülőn, a turistáknak bejelentik, hogy a gép meghibásodott, irányíthatatlan, és csak valami sok ezer év múlva térhetnek vissza a Földre. Pánikot, és elégedetlen őrjöngést az vált ki az utazó közönségben, amikor mellékesen közlik, hogy elfogyott a kávé.

Harcászati célokra használja fel Orbán Viktor az áldó imát.

(foto: nol.hu)

Alig egy héttel az áldó ima után, Orbán Viktor, nemzetünk fő harcosa újra aktív. Szerencsére most is a médiából kell megtudni, hogy megint háború van, és nem az ablakon kitekintve győződhetünk meg róla. Idestova másfél éve mindenféle harci cselekmény lezajlott már kicsi hazánkban anélkül, hogy egyetlen ágyú is elsült volna valójában. Persze nagy durrogtatások voltak, nagyot szóltak a szónoklatok és a bejelentések, amitől egyre-másra dőlt be a forint.

Az is nagyot szólt, amikor Németh Szilárd, Csepel polgármestere áldó imát kért Orbán Viktornak, mondván, az ellenzék újra brutális támadása alá vette a miniszterelnököt. (Itt csak egy gondolat zárójelben, hogy vajon az ellenzék melyik hada által támadtatott meg Orbán Viktor, amikor az ellenzék, nem hogy az előtte álló feladatokkal nincs tisztában, de még egymás elfogadására sem igazán hajlandóak) Szóval ez az áldó ima dolog olyat szólt, hogy csak egy Schmitt plágium botrány tudta a figyelmet másra irányítani, ez pedig elég komoly tromf az élettől.

Még néhány nap, és itt a demokrácia!

Még néhány nap, és átlépünk a „másvilágra”. Csúnyán hangzik ugye? Mert az is! Viszont az is csúnya, hogy minden rajtunk múlik, ami ebben az országban történik, mégis ilyen világot élünk. Rajtunk, embereken múlik, akik a Társadalom vagyunk. Jelzem, hogy amit a mai Magyarországon látunk, hallunk, tapasztalunk, az is rajtunk múlt, mert vagy ezt választottuk, vagy hagytuk, hogy ez legyen. Ide sorolható minden.

Tényleg más világ lesz 2012. január 1-től, aminek bőven több mint baljós előjelei vannak. Lelkileg pedig arra kell felkészülnünk, hogy eztán soha semmi nem lesz úgy, ahogy eddig volt. Az okozza az egyik legnagyobb stresszt a modern társadalomban, hogy mindig minden változik, és ezt egyre gyorsabban teszi.

Ha tényleg azt akarjuk, hogy semmit ne lehessen a fejünk fölött eldönteni nélkülünk, akkor ahhoz valami mást kell tennünk, mint amit eddig tettünk. Azért mondom ezt, mert a közönyös semmit tevés is egy cselekvés. Konkrétan jóváhagyása annak, ami van, ami kialakulóban van. Viszont a közöny hozadéka - hogy hagytuk, hogy ez legyen - biztosan sokunknak lesz rossz, ez már több mint tudható.

Óriási baj van!

                                                                        (fotó: Index.hu)

Értetlenül figyelem a magyar társadalom reakcióit. Egészen pontosan a közönyt. Nagyon úgy tűnik, hogy nekünk minden nagyon mindegy!

Szó nélkül bevállalta a lakosság a magánnyugdíjak elvételét, a médiatörvényt, a sorozatos jogcsorbításokat, meg sem rezdültünk a forint sorozatos bedöntésén, vidáman kocsikázunk a 400 Ft fölötti üzemanyag árak mellett, és lassan semmivel sem lehet utolérni az euró árfolyamát. Biztosan lesz ez még rosszabb, de valószínűleg megszokjuk azt is.

MAGYAROK

Egyre gyakrabban kerül elő ez a téma! Az utóbbi években kapta a legnagyobb hangsúlyt, mégsem volt osztatlan sikere. Elsősorban a radikális jobboldal hangoztatta a magyarságát, de annak, aki egy kicsit is nyitott, észrevehette, hogy nem mindig sikerült igazolni az állításaikat, hitelt érdemlően. Mintha vaktában lövöldözés történne ez ügyben, tények keverednek véleményekkel, rosszabb esetben hiedelmek, a direkt ferdítésekkel.

Nem törekszünk igazán a baloldalon, a magyarság átfogó boncolgatására, és én ebben nagy hibát látok. Jó lett volna tisztázni, kibeszélni sok dolgot, akkor valószínű, hogy nem lenne ennyi félreértés, vita, vagdalkozás. Nagyon nem szeretem az Egyesült Államokat összevetni a magyar történelemmel, de szociológiai szempontból nagyon fontos aláhúzni, hogy aligha van más nemzet a világon, amely ennyire sokrétű és összetett, ellenben aligha van ennyire önmagára, az „amerikaiságára” büszke nemzet, mint ők.

Roppant sajnálom, hogy a baloldalon a méltán nagyra értékelt Kertész Ákos a genetikával kezdi „megtárgyalni” a magyarságot. Részben azért, mert a genetikai elméletekkel kapcsolatban rossz emlékei vannak a világnak, másrészt a tudomány bizonyítottan kizárta már, hogy genetikailag fontos lenne a társadalmi hovatartozás. Pláne nem a nemzet kérdése.

Iránytű?

Van ez a nagyon hasznos eszköz. Tényleg jó, mert megmutatja, hogy merre van az előre, de azt nem mutatja meg, hogy hová akarunk menni. Ahhoz térkép kell. Meg terv, hogy hogyan akarunk eljutni „A” pontból „B” pontba. Az iránytűvel, mint használati tárggyal az a bajom, hogy ha alátesznek egy fémpénz darabot, akkor mindjárt nem arra van Észak, amerre „szokott”. Igen, a gazdasági érdekekre gondolok, amelyek alapvetően befolyásolják a világ dolgait, mert hiába vagyunk álszentek, a világot kettő dolog irányítja: a pénz és a szex.

Elolvastam az „Iránytű” című vitairatot, de valahogy sem az nem jött le, hogy merre van az előre, sem az, hogy hová akarunk menni, sem terv, hogy hogyan akarunk eljutni a hőn áhított célhoz. De szerencsére ez egy vitairat, és mint olyan, talán alkalmas arra, hogy beszélgessünk róla. Bennem sok-sok kérdés merült fel – hátha ez jó – mert több dolgot nem értek. Azt írja a vitairat a végén, hogy „Készült az MSZP 2010. júniusi kongresszusi határozata nyomán megalakult Programtanács tanácskozásai, a Programtanács munkájában rendszeresen vagy alkalmilag részt vevő társadalomtudósok, kutatók munkái, gondolatai, javaslatai alapján.” (itt szeretném leszögezni, hogy Tisztelet a felsorolásban szereplőknek!), így ezt értem. Az viszont nem derül ki, hogy kinek szól ez a vitairat? Kimondottan pártpolitikusoknak nem szólhat, mert az vicces lenne, ha pártpolitikusok között folyna csupán a vita. Csak civileknek meg megint nem szólhat, mert a hétköznapi embernek – mint amilyen én is vagyok – olyan dolgok vannak benne, ami érthetetlenné teszi az iratot.

Ilyen a „rizikó-társadalom”. Sosem hallottam még ezt a kifejezést. (A biztosítási szakmában ismeretes a kockázatközösség) Beírtam hát a Google-ba, 4 találatot mutatott, mind az Iránytűt idézi.  A Wikipédián pedig semmi nem utal arra, hogy bárki használta volna ezt a kifejezést, így nem jutottam közelebb a megértéshez. (Így jártam a peremkapitalizmus, és a duális foglalkoztatáspolitika fogalmakkal is, bár ez utóbbira volt némi magyarázat.)

Nem mehetnek a csepeliek fél áron strandolni.

Azt hittem, hogy jó ötletem van, amikor arra gondoltam, hogy talán a csepeli családok Csepelen is részesülhetnek valamilyen kedvezményben. És ha már a nyár az utolsó napokra narancssárga riasztással színesíti az augusztust, akkor talán az esetleges kedvezményt némi hűsölésre is lehet fordítani. No, ebből nem lesz semmi, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ötlet volt rossz. 

Választ kaptam a Polgármesteri Hivatal kabinetfőnökétől, a polgármester úrhoz intézett kérdésemre. A válaszból (lásd lentebb) kiderül, hogy nem volt erre a dologra külön anyagi keret. Mellékletben megkaptam az ide vonatkozó határozatokat is, amiből kiderül, hogy az Agárdi Pop Strandnak már kifizetett 375.000,- Ft bruttó értékű koncertjegy árát, az amúgy is durván lecsökkentett civilszervezetek pályázati keretéből csippentették a 429/2011. (V.26.) Kt Határozat alapján. 

Az én értékkészletem szerint két nagy témakör van, ami nem lelkivilág kérdése: Az egyik a pártpolitika, a másik az evolúció. (Ezen belül az erősebb kutya elve.) Márpedig ez a döntés pártpolitikai döntés volt. Legalábbis valószínű, hogy az volt, annak ellenére, hogy politikusok nem részesülhettek a jegyekből. Ezt értékelem, mert ha politikusok Tankcsapda koncertre mennének közpénzen, az furcsa lenne. Azt is nagyra értékelem, hogy a bürokrácia munkásai lehetőséget kaptak koncertek valamelyikén kedvezménnyel részt venni, a levélből ugyanis az derült ki, hogy felhasználták a jegyeket. A közgazdaságtan tudói biztosan felhúznák a szemöldöküket arra, hogy vajon miért érte meg Pop Strand szervezőjének az 1.000.000 Ft értékű koncertjegyeket 300.000 Ft + Áfa áron odaadni Csepelnek, de nem logikus kérdéseket nem feszegetnék.