“Azt a tényt, hogy rendszerváltás óta megvalósult átmenet során nem sikerült megteremteni az újonnan létrejövő egyenlőtlenségi rendszer legitimitását, nem csak az bizonyítja, hogy az emberek szerint “túl nagynak” tartják az egyenlőtlenséget. Ez csak tüneti jelzés. Sokkal inkább bizonyítja mindezt az, hogy Magyarországon a kilencvenes évek folyamán is, meg azóta is nagyon sokan vallják azt, hogy ebben az országban tisztességes módon nem lehet meggazdagodni, az érvényesüléshez szükség van a normák, és a szabályok áthágására. A magyarok négyötöde szerint ebben az országban becsületesen nem lehet meggazdagodni, háromnegyedük szerint pedig aki vinni akarja valamire, annak egyes szabályokat át kell hágnia.” (Tárki 2009)
(…)
“Nemzetközi összehasonlításban ennél markánsabban is megmutatkozik az aktív (munkának tulajdonított) és a passzív (kapcsolatok, szerencse, család) érvényesülésnek a közfelfogásban meglévő torz arányai. Az Európai Unió országai között ugyanis Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik szerint a végzettség fontos, miközben a legmagasabb azoké, akik szerint az érvényesülés titka az, ha az ember jó családba születik.” (Lannert, 2009; Keller, 2009b.)
