Téves hívás

Elszomorítóan sok menekülni vágyó bejegyzéstől hemzseg a Facebook. Tájékozatlan emberek, akik életük addigi éveiben nem tanulták meg a saját sorsukat a kezükbe venni azt gondolják, hogy máshol jobb lesz. Nem lesz jobb, mert az értékkészleted (a gondolataid a környezetedről, a téged érő dolgokra való reflexeid) viszed magaddal. Ha otthon nem boldogulsz, lehet, hogy máshol sem fogsz. Ez az alap, de sajnos már régen túl vagyunk azon, hogy mindenki magában keresse a kilátástalanság okát. Be kell látni – és sokan be is látták már – hogy Magyarország intézményei ( úgy a család, mint a barátságok, a közintézmények, a társadalmi kapcsolatok – úgy a tanár – diák, mint a polgár – hivatalnok, vagy az állam- és lakosság) viszonyai nem működnek, semmi nem az, aminek látszik, és nem is működik sehogy sem, vagy ahogy működik, úgy kárt okoz. Magyarország lakossága a saját döntései hozadékában él, és szenved. Csak egy rövid mondat: Németországban a legutóbbi választások eredménye az volt, hogy második ciklusát kezdte a jobb – bal nagykoalíció. (Ausztriában is ez a döntés született.) A németországi részvételi arány 71% - os volt, és a német értelmiség heteken át azon pörgött, hogy mi ez a társadalmi közöny? Magyarországon a Fidesz négy éves pályafutása után a 8 millió szavazóból 4 millió nem ment el szavazni. Érted ugye a különbséget a közügyekben való felelősségvállalás tekintetében?

Ennyit elöljáróban, és most a lényegre térek. Ha valaki előtt már minden kapu bezárult, és minden út járhatatlan, akkor felmerül a gondolat, irány külföld. Ennek a blognak nem véletlenül az a címe, hogy „Téves hívás”, ugyanis az elvágyók többsége sem azt nem tudja, hogy mit keres igazán, sem azt nem tudja, hogy hol keresse. Ezért – bár jó ötletnek tűnik – felkeresik a Facebookon a külföldi magyarok oldalakat, és megkérdezik a kintieket, hogy milyen munka van. Ez önmagában nem baj. A baj azzal van, hogy többségében a totális tájékozatlanságukról, és a felkészületlenségükről adnak tanúbizonyságot, és ez nagyon sokszor fordul elő hetente. (vagy akár naponta) A külföldön élő magyar közösség meg már elvesztette a türelmét az ilyen bejegyzésekkel kapcsolatban. Mindkét fél érthető. Ha valaki megtalál egy külföldi magyar oldalt, az kap az alkalmon, és kérdez. A baj csak az, hogy ez a kérdés inkább elvárást tükröz a kinti magyarokkal szemben, mint inkább iránymutatás – kérést. A legtöbb esetben az a válaszok summája, hogy előbb tanuld meg a nyelvet. (Pl egy hozzászólás: „már a fasza ki van az embernek,h mindennap 3-4 ilyen poszt van h,nyelvtudás nélkül,más ismeretlen ember szerezzem melót az illetőnek,aki annyira nem képes v hajlandó,h legalább 4 mondatot megtanuljon németül(bemutatkozni)” 

Németországi élet

Ahogy ígértem, nem nagyon fogok az élet nehézségeiről írni. Részben azért, mert otthon is vannak nehézségek, és nem hiszem, hogy bárki az itteniekre kíváncsi. Másrészt pedig azért, mert egész egyszerűen nem érdekelnek a nehézségek, a rossz, vagy kellemetlen dolgok. Igyekszem túl lenni rajtuk, és ezt ajánlom másnak is.

Még valamit szeretnék előrebocsájtani. Szeretnék jó dolgokról írni, társadalmi, közigazgatási, és mindennapos dolgokról, amik jól működnek, de eszemben sincs összehasonlítani a magyarországi dolgokat a németországival, ez utóbbi javára. Pláne nem fogom Németországot az egekig magasztalni, mert ere semmi okom. Itt pont ugyanúgy megvannak a visszás vackok, meg a „fene dolgok”, mint bárhol a világban. Szóval nem kell elájulni Németországtól. Egyszerűen csak vannak különböző dolgok a két ország kultúrájában, amire nem ártana odafigyelni, csak azért, mert ha csőstől árasztotta el Magyarországot a biznisz, a Halloween, a Valentin nap, az ipari termékekről már nem is beszélve, akkor talán helye lenne néhány mindennapos életviteli dolognak is, amit valóban mintaként követhetnénk. Vannak persze pénzkérdések is, amivel kapcsolatban úgy vagyok, hogy az általam hangoztatott racionális gazdálkodásba (állami és önkormányzati szinten arra költsünk, amire kell, és annyit, amennyit kell) bőven bele kellene férnie. Hogy nem fér bele otthon, az azért van, mert nincs rá lakossági igény. Többségében viszont egyáltalán nem pénzkérdés, amiket látok, tapasztalok, egyszerű szokás, és kultúra kérdése.

Németországba jöttem, mesterségem címere: TS

Szervusztok Kedveseim!

Sokan kérdeztétek, hogy mi van velem, érdeklődtetek hogylétem felől Katámtól is, tőlem is. Mindenkinek csak annyit tudtam mondani, hogy jól vagyok, bár a dolgok még kissé mozgásban vannak, és amikor lehetőségem lesz, beszámolok a dolgokról.

Most van lehetőségem, és élek is vele, szeretnék megosztani néhány dolgot, gondolatot, de mindenekelőtt nagyon köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, kereset, érdeklődött felőlem.

Aki ismer, tudja, hogy nagyon ellene voltam a külföldre távozásnak. Egyszerűen azért, mert Magyarország a hazám, amit szeretek, az összes előnyével, és hiányosságával, úgy, ahogy van.

Úgy voltam vele mindig, hogy a külföldi (boldogabb demokráciák) attól olyanok, hogy az ott élők olyanná tették. Hittem abban (de ne adtam fel teljesen), hogy mi magyarok is jobbá, boldogabbá tudjuk tenni a mi országunkat, olyanná, ahol jó élni. Ami egyszerűen „csak” működik. Őszintén szólva eléggé esélytelen ez, legalábbis belátható időn belül mindenképpen. Gondoljatok csak bele, hogy 150 év alatt nem lettünk törökök anno, a megszállás alatt, de 50 év alatt sem lettünk szovjetek, pedig az orientáció meglehetősen erős volt. Mi magyarok vagyunk, és azok is maradunk, nem törődve azzal, hogy legalább 200 éve ugyanazokkal a gondokkal küzdünk - politikai, gazdasági, és kulturális síkon egyaránt-, és ezt vagy nem vesszük észre, vagy nem akarjuk belátni, vagy nem vagyunk hajlandóak egyénenként a saját hibáinkkal szembenézni, és cselekedni azért, hogy kiszálljunk a mókuskerékből. Ahhoz hogy – ezt sokszor elmondtam már-, egy társadalom mérhető szinten változzon, legalább 100-150 év szükséges, és a változást még el sem kezdtük.